2010. február 22., hétfő

A hatos szorzótábla

A természetben a rovarok lábából van épp hat, ezért a hatos szorzótábla tanítását, gyakorlását  a rovarvilág köré lehet szervezni. A hangyák levéltetveket tartanak, a tetvek mézharmatát jóízűen fogyasztják, mintegy ők a háziállataik, levéltetű-tehénkék. Hangyagazdák számolják ebben a párosító feladatban a levéltetveket.
 

  

A szarvasbogaras feladat szorzás-kép párosítást igényel, sorba rendezésre, a szorzótábla logikájának megértésére alkalmas. A feladatkártyák eredményeinek megfigyelésével itt is észrevehetjük a megjegyzést könnyítő szamárlétrát, az egyesek ismétlődését. Vigyázat, a szarvasbogár védett! El ne felejtsük megemlíteni!


Egyszerű párosító, de segítő képek nélküli a vízibogaras feladatlap. 
Az elmaradhatatlan házikós feladat, pompázatos lila színekben.

Lágybogarak keresik virágaikat.

Szintén rajzos, és a lábak számlálását kívánja meg a legyes feladatlap. A hiányos szorzások gyakorlására alkalmas.
 
 
 



Az ötös szorzótábla

Az ötös szorzótábla a tevékenységek szintjén könnyen szemléltethető, abból a legkézenfekvőbb kiindulni, hogy egy kezünkön öt ujj van.
Képi szinten pedig a következő rejtvények, játékos feladatok segíthetik a megjegyzést:

Elsőként a szorzás és a neki megfelelő kép párosítását igénylő "napszemcsi" játék, amely kapcsolódik a kezek gondolatköréhez.


Második feladatlapunk egy sorrendképzésre alkalmas puzzle, nagyon türelmesek elemekre is vághatják...
 
  

 A kesztyűnek is öt ujja van, minden kesztyűnek párt kell ebben a feladatban keresni, de itt már nem  segít a kép. 

 
 
A szokásos házikós párosító
 

Egy másik házikós párosító, amely a hiányos szorzásokat és a bennfoglalást készíti elő:
 Az utolsó feladat kapcsolódik a vizuális észlelés fejlesztéséhez. A rejtett ábrák szorzások, amelyeket nemcsak elő kell csalogatni, és megfejteni, de egy-egy betű is kapcsolódik hozzájuk, amelyekből egy állat nevét kell kitalálni és a lenti képsorból kiválasztani. Azonban egy hiba csúszott a képsorba, amit színezéssel javítani lehet... Mi is az?

Megoldás:
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
Szám:










Betű:











2010. február 21., vasárnap

Hármas szorzótábla

A hármas szorzótábla nehézsége az, hogy bizony törni kell a fejünket, mi is tagolódik hármasával a természetben vagy a tárgyak világában. Ilyen a hóvirág szirma, a "normális", nem négylevelű lóhere.


A lóhere leveleiben képek-számok-szorzások találhatók, a feladat az egyszerű sorrendbe rakás.
  


Egyszerű párosítós a Mindenféle apróság.



 Egyszerű, de már képek nélküli párosító a Sapkák. Pontos vágást igényel, úgyhogy türelemjáték.
  

Kicsit már a hiányos szorzást/bennfoglalást készíti elő a Táblák


Hasonló típusú  a Sátrak is, de érdemes kinyomtatva laminálni vagy lyukacsos szélű genoterm fóliába húzni, ekkor tűfilccel beírható és papírzsebkendővel törölhető a feladatlap, így többször is lehet használni. Ez a hazavezetős grafomotoros fejlesztő feladatoknál is jól működik.




2010. február 20., szombat

10-es szorzótábla

Két kezünkön tíz ujj van, ez a tény nagyon kézzelfoghatóvá teszi a tízes szorzótábla megtanítását. Ha tevékenykedéssel indítunk, az osztályban kezeket számolunk, egyéni fejlesztésben lehet mondjuk tenyérnyomdázni, ha a takarító néni toleranciaszintje is eléri vagy meghaladja a tanító néniét.. 
Képi szinten a  viszonylag egyszerű tízesével számláláson alapulnak  a könnyem megjegyezhetők közé tartozó tízes szorzótábla feladatai.. Sorba rendezésre alkalmas a könyves/tenyeres feladat, kapcsolódik a kezek-ujjak indító témához. 
 
Pénzhasználatot, boltos játékot követhet a pereces lap rögzítésképp. 


Egyszerű párosító a papucsos játék.
 
 Szokványos feladat a házikós párosító.

 
 A hiányos szorzás fogalmát vezeti be a tízlábú skorpiós feladat.

 A százas számkörbeli, számegyenes segítségével való tájékozódást segítheti a Tappancsok.
A Kukacderbi hazavezetős játék. Laminálva, filctollat használva összekötős is lehet.
 

A legutolsó feladatlap a vizuális észlelés fejlesztésével társított számfeladat, a számok hiányzó részeit kell berajzolni.

8-as szorzótábla

A nyolcas szorzótála első gyakorló feladata két nehézségi fokozatban játszható, elsőként a szorzótábla felépítésénél egyszerű sorrendezéssel, majd a memorizálás folyamatában részenként szétvágva és összeillesztve.


A folytatásban az előzőekhez hasonló kivágós feladatok következnek. Elsőként egy nagyon egyszerű párosító, az Időzített bombák. Kép- művelet megfeleltetés, rendezés a feladat.Az azonosítást segíti a szorzásházikók formája, mérete.
 

A következő feladat már több szorzótáblánál szerepelt, a házikókba kell hazavezetni az eredményeket. Annyi most a nehezítés, hogy a nyolcas szorzótábla eredményeit a 8-asával növekvő számsorozat alapján önállóan kell beírni.


Nyolckarú polipok: Egyszerű párosító játék.
 
 Hasonló játék a Nyolckerekű kamionok is, fiúknak szeretettel.
 
A nyolcas szorzótáblánál is használható a megjegyzést könnyítő "szamárlétra", tehát az egyesek ismétlődése, amelyet színezéssel bújtathatunk elő.

Ha szükség van még gyakorlásra, jöhet a Kománykerekek. Háromelemű ráhelyezéses társító játék, a bal-jobb észlelést is segítheti.
Az utolsó feladatban az eltorzított számok a nyolcas szorzótábla eredményeit rejtik, no de egy hiányzik. Ezt az egy hiányzó számot kell színezéssel megjeleníteni a legalsó kijelzőn. 

Ha a gyerekeknek a szorzótábla színes-képes feldolgozása már "babás", de a feladattal még dolgozni kell, akkor jönnek sorra ezek az egyszerűbb grafikus kivitelű párosítók.


2010. február 16., kedd

Négyes szorzótábla: újabb rejtvények

A játékok apropója az, hogy az emlősállatoknak négy lába van, tehát az egymás után sorakoztatott állatfigurák, állatképek lábszáma pont kiadja a négyes szorzótáblát.  Hasonlóképp, fiúk számára lelkesítő lehet az autók kerekinek száma
Kerge marhák: Könnyebb fokozatban egyszerűen sorba kell rendezni az állatpárokat, nehezebb fokozatban párosító játék
 

Nyuszivágta: Párosítóként is játszható nagyon türelmes ollóhasználóknak, vagy azonos színnel is színezhetőek a "nagy" és "kis" nyulak. 

 

Házak és lakóik, szintén párosító játék a színes rudak  fantasztikus árnyalataiban.



Egészen konkrét szamárlétra, a vizuális észlelést is fejleszti, a memorizálást segíti a szorzat  egyeseinek azonossága. Színes ceruzával lehet előcsalogatni a szorzásokat.




Önellenőrzéses, vizuális észlelést is fejlesztő számfeladat, a 4-es számsor eredményeink memorizálásához. Az eredményeket növekvő sorba rendezve egy értelmes szó fog kijönni. Vigyázat! Az ábra legkisebb száma a 8!
 Megoldás:

1.     
2.     
3.     
4.     
5.     
6.     
7.     
8.     
Szám:








Betű:









 

2010. február 14., vasárnap

2-5-10-es szorzótábla kapcsolata - További feladatok

Vannak gyerekek, akik lassabban képesek elsajátítani a szorzótáblákat, mint az átlag. A szorzással való ismerkedés első évében ők általában az első öt és a tízes szorzótábla körében boldogulnak magabiztosan a szorzásokkal. Nekik készültek ezek a játékos, képes, rejtvényszerű feladatkártyák.

A szorzás tulajdonságaihoz és a szorzótáblák együttes gyakorlásához: Két nyíl helyett egy.

Házak és lakóik: Annak szemléltetésére jó ez a feladat, hogy egy eredményhez többféle szorzás is tartozhat.
A kis emberkéket kell kivágni és a helyükre költöztetni.
 

Szuperkompót:, avagy kompót a kompótban. A logikai kapcsolatok feltárására alkalmas a feladat (részhalmaz fogalma). A szuperkompótba most az ötös és tízes szorzótábla eredményei kerülnek, a csoportosítás szempontjait fejlettségüktől függően önállóan vagy tanítói segítséggel fedezhetik fel. Természetesen a kompótos kép más csoportosítási feladatoknál is használható, ahol részhalmazt kell képezni (pl. főnév-tulajdonnév, hosszú mássalhangzós szavak-hosszú kétjegyű mássalhangzós szavak, páros számok-a négyes szorzótábla eredményei, állatok-emlősök, stb.)
 

Parfümillat: Két halmaz közös elemeit, metszetét kell megtalálni, jelen esetben a kettes és ötös szorzótábla közös elemei alkotják a tízes szorzótábla elemeit. A szám nélküli, színes kártyákra felírva a gyerekek folytathatják a tízes szorzótábla további elemeinek összegyűjtését.


A Parfümillat alapábráját feltettem ide címkék nélkül is, mert alkalmas lehet további csoportosítós feladatokra (2-es és 3-as szorzótábla közös elemei a hatos szorzótábla elemeit adják, vagy lehet úgyis játszani, hogy megállapítjuk, a gyerekek közül kik szőkék, kik a barna szeműek, kik azok, akire mindkettő igaz...)
 

Végül egy nyomtatós-kivágós kártyajáték.  Ki kell vágni a kis kártyákat a mellettük lévő színes mezőkkel együtt, ez lesz a kártya hátulja. Hajtsuk félbe és ragasszuk össze a két oldalát, hogy az egyik felén minta, a másik felén szorzás legyen.
Játékszabály: Ketten játszhatják. A kártyákat meg kell keverni és igazságosan kétfelé osztani. Felváltva húzhatnak a játékosok egymástól, és meg kell mondani a szorzás eredményét. Ha az eredmény hibátlan, a kártyát le lehet tenni az asztalra, sikerült elrabolni a másiktól. Ha hibás az eredmény, be kell tenni a saját pakliba. Akinek először elfogy a kártyája, az győzött. A kártya hátulsó oldalának színe lehetőséget ad egy kis taktikázásra...

 
 





A legtöbb nyolcadikas használja a tanuláshoz a chatbotokat, de a hallucinálásról mit sem tud

  Sok helyen olvasni, hogy a tanulás és a tanítás a chatbotok megjelenésével már soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt. Ahogy tapasztalom,...